A gyepen és a díszburkolaton áthaladva, kétszintes kertvárosi családi házamba belépve, hangos nyögdécselést és sóhajtozást hallok. Arra gondolok, talán a feleségem, Elizabeth került megint bajba úgy, mint amikor pár hónapja januárban betörtek hozzánk. Akkor ő egyedül volt itthon és a betörő állítólag megerőszakolta, mielőtt elmenekült volna, mert későn értem haza.

A történtekre való tekintettel vásároltam egy pisztolyt, melyet engedéllyel tartok, most azonban nincs nálam. Ennek ellenére rohanok a hangok irányába és berontok a földszinti hálószobába. A fájdalmasan nyikorgó ágyon Liz és a kollégám, egyben legjobb barátom, a nőgyógyász Dr. Hugh Bartolomew nyulakat megszégyenítő vehemenciával üzekednek. Annyira megdöbbent, amit látok, hogy szavakat sem találok.

– Mit csinálsz Liz? Nem hiszek a szememnek!

– Ne aggódj Nick, ez nem az, aminek látszik. Hugh csak vigyáz rám.

– Ne nézz baleknak! A helyzet egyértelmű. Hugh, nagyot csalódtam benned! Mit fog szólni a feleséged?

– Nem fogja megtudni, ha csak el nem árulod neki.

Dühömben lerántom pucér feleségemről a meztelen szeretőjét, majd többször megütöm és bele is rugdosok, addig püfölöm, amíg mozog. Mire végzek, elájul. Aztán mindkettőjüket faképnél hagyom. Liz utánam jön, hogy mentegetőzzön, de meg se hallom, amit mond, csak odavetem neki, hogy hívjon mentőt Hugh-hoz, ha úgy látja jónak, majd elviharzom.

***

Miután végre valahára az utolsó betegemet is rábírtam a távozásra, magamba roskadva be kell látnom, hogy ez így nem mehet tovább! Ki kell törnöm a szürke hétköznapok börtönéből a bolond páciensek őrületéből! A hivatásom gyakorlásával töltött hosszú évek során kiégtem, ezért sürgető szükségem van a változásra, és jó időre a mókuskerékből való kiszakadásra, úgy hozta a sors, kezemben van a legjobb módja.

***

Már késő délután van, mire hazaérek. Alig, hogy belépek a házba, az előszobai kisasztalon, cseng a telefonom. Andrew hív fallabdázni a közeli sportklubba. Pólóba és rövidnadrágba öltözve játszunk, és játék közben beszélgetünk.

– Elmentem az Élményszolgáltató Ügynökséghez. Mit szólsz hozzá?

– Fantasztikus! Tényleg jelentkeztél a játékra? – lelkesedik Andrew.

– Igen, végigcsináltam az alkalmassági tortúrát, de a kiértékelés utáni eredményt még nem kaptam meg.

– Hát ez nagyszerű. És mit gondolsz róluk?

– Elég szervezetlennek tűntek, az volt a benyomásom, mintha egész nap csak kapkodtak volna.

– Érdekes. Amikor én jártam náluk Londonban, nem volt velük semmi hasonló gondom –közli az öcsém, és látom rajta, hogy a hallottak nemtetszést váltanak ki belőle. De azért tovább faggat: – Ha kiderül, hogy megfeleltél a teszteken, akkor belevágsz?

– Ilyen hirtelen még nem tudtam eldönteni, de őszintén szólva, nem győztek meg válaszolom, és meglepetten látom, hogy Andrew ezen a ponton abbahagyja a játékot és már indul is az öltöző felé.

– Most már vissza kell mennem a szállodába – veti oda.

A zuhanyozást követően, az öltözőben, miközben átöltözöm az utcai ruháimba, véletlenül meghallom két idegen férfi beszélgetését. Micsoda véletlen, ők is az élményszolgáltató cégről beszélgetnek. Egyikük megemlíti, hogy a cég London után itt Los Angelesben is nyitott egy új szolgáltató irodát.

Feltűnés nélkül követem őket a bárba. Ez ugyanebben az épületben van, a klub alatt a földszinten. Közben szólók a csaposnak, aki már jól ismer, mivel gyakran járok ide, hogy a fogyasztásukat írja az én számlámhoz.

A két idegen az étterem mellett a kiszolgálópulttal szemben a társalgó barna bőrfoteleiben foglal helyet. Mivel van szabad ülőhely a közelükben, magam is úgy helyezkedem el, hogy továbbra is minden szavukat halljam és én is egy whisky-t rendelek magamnak, akárcsak ők.

– Én már többször kipróbáltam ezt a játékot és nagyon élveztem. Neked nem tetszett? – kérdezi az egyik.

– Nem, most játszottam utoljára! Több klubba ebben az életben már nem lépek be – tiltakozik a másik.

Itt szólalok meg én, hogy bekapcsolódhassak a beszélgetésükbe:

– Ha már játékról van szó, hadd szólítsam meg önöket, mert odafent az öltözőben hallottam, hogy az Élményszolgáltató Ügynökségről beszélgettek. Azért hozom szóba, mert épp ma estem át a felméréseken.

– Akkor gratulálok! – vágja rá az egyik.

– Köszönöm szépen, de még nem kaptam meg az eredményt.

– Tehát még nem kezdődött el? – kérdezi a másik.

– Még nem, ezért is érdeklődöm önöktől, mi ez voltaképpen?

– Ez örök kérdés, mindenki ezt kérdezi. A választ nem mondhatom meg, mert mindenkinek magának kell megtapasztalnia a dolgot. Annyit mondhatok csak, hogy irigylem önt. Bárcsak visszamehetnék az időben és még egyszer újra játszhatnék.

– Na jó, igyunk az új élményekre! – mondja a másik férfi, amelyik szkeptikusan nyilatkozott a saját tapasztalatairól. Gondolom, le akarja zárni a beszélgetést. Ezek után mindhárman magasba emeljük Whisky-s poharainkat.

– Elnézést, de nekem mennem kell – búcsúzik a második úriember mindkettőnktől.

–Jól értem, hogy ön mostanában játszott? – kérdezem attól, amelyik velem maradt.

– Mondhatni,,, Körülbelül egy éve, amikor még New York-ban dolgoztam.

– Az öcsémtől annyit tudok, hogy a londoni iroda nagyon magas színvonalú szolgáltatást nyújt. De azért ez az egész úgy hangzik, mint egy mese. Valamiféle szerepjátékról van szó, ha jól értem.

– Tudni szeretné, mi ez, mi a lényege? Idézze fel magában a Bibliát. János evangéliumát. Kilencedik fejezet, huszonötödik szakasz.

– Sajnos elég rég voltam utoljára hittanórán.

– „Noha vak voltam, most látok.” Sok szerencsét kívánok a játékhoz!

– Köszönöm szépen! Ez azt jelenti, hogy a játék felnyitja majd a szemem?

– Azt jelenti, hogy meg fogja érteni, milyen értékes az élet!

– Igazán? Hát akkor, igyekezni fogok, hogy így legyen! Köszönöm az útbaigazítást.

Alkalmi beszélgetőtársam most a karórájára néz, majd arra hivatkozva, hogy ránk esteledett és őt várja otthon a felesége, feláll és gondolataiba merülve faképnél hagy.