BŰNÖS LÉLEK
(A színpadon egy sivár, de rendezett utca képe. Nappal van, úgy délután három óra felé jár az idő. A kép elején egy buszmegállót jelző tábla. A megállóban egy csavargó külsejű, idősebb kopasz férfi. Arca borostás, nyaka körül egy piros babos kendő, szakadt piszkos farmerkabát, és nadrág van rajta. Az inge igénytelenül kilóg. Mellette egy igen csinos fiatal nő, és egy kövérkés, olcsó ruházatú középkorú asszony.)
CSAVARGÓ: (a fiatalabbhoz fordulva): Hé, kisanyám! …Van tüzed? (Csend. A nő nem reagál.)
CSAVARGÓ: (a közönség felé) Látják? Látják, hogy milyen közömbösen elnéznek mellettem? Ez a spiné úgy tesz, mintha nem is hallott volna. Átnéz rajtam, vagyis próbál átnézni rajtam, de nem hagyom. Zavarom. Zavarba ejtettem már most. Nézzenek csak rá! Rajtam nem lehet ám átnézni… Majd megmutatom.
(Kissé meginog, arcán kaján félmosoly.) Hé! Kisanyám, neked pofázok ám én itt!
(Megpróbálja megérinteni a nőt, de az rémült arccal hátrál, majd hirtelen megfordulva elrohan.)
Na, ez a cicomás cafka tisztességgel berezelt! (kacarász) De tüzet azért nem adott… Hé! Nyanya, ott a túlvégen! Neked sincs tüzed? Mi?
(A nő nem néz rá, úgy válaszol.)
ASSZONY: Nincs.
CSAVARGÓ (a közönség felé): Látják? Ez se néz rám! Ebben az odalökött nincsben benne van minden undor, lenézés, megvetés és minden… minden szánalom. Most meg elfordul. Ez is mindjárt menekülőre fogja, mint a másik. (kacarász)
(Az asszony szép lassan fordul egy negyedfokot, így szemben áll a közönséggel.)
CSAVARGÓ: Hé! (Meglökné a nő vállát, de az elhajlik enyhén hátradőlve, és így kitér előle. Az egész úgy néz ki, mint egy groteszk lassított balett. A csavargó meglepetten megtántorodik előre, és lép egyet- kettőt, hogy az egyensúlyát visszanyerje. Zavartan toporog egy keveset maga elé motyogva.) Ezt velem nem lehet! Nem lehet. Nem lehet, érted? (A nőhöz fordul, de csak egy lépés távolságból kiabál felé. Az asszony lassan elindul az ellenkező irányba, de a férfi a távot megtartva utána tántorog.) Csak mert neked van lakásod és ruhatárad, nekem meg nincs, még én is ember vagyok! Te ezzel a ruhatárral mit tudsz kezdeni, he?! Beleolvadsz a semmibe. Bele ám! És tudod mért? Mert csak egy vagy a sok közül! De engem mindig mindenki ilyennek lát! (Megáll, enyhén dülöngélve, előre hajolva széttárja a kabátját.) Felismernek, mert én mindig – Érted? –, mindig ugyanolyan vagyok!
(A nő lassan a férfi felé fordul, mire az elhallgat. Egymás szemébe néznek, aztán a nő megcsókolja az ujjai hegyét, megérinti vele a férfi homlokát, majd az ujját végighúzza a borostás arcán, végül az ajkán megpihenteti.
ASSZONY (kedvesen, halkan) Már eleget ittál. Menj haza, kérlek! (Ezzel elfordul a férfitől, és újra elindul az ellenkező irányba az utcán. Miközben távolodik, a csavargó a közönség felé:)
CSAVARGÓ: Hallottam, ahogy serceg a borosta az ujjai alatt. Isten bíz! Hallottam, ha mondom! (Elnéz a nő felé, aki már nincs sehol.) Ez most egy kiélt szajha volt, aki most szabadult az utolsó vendégétől, vagy… (Újra megtántorodik.) vagy… egy álruhás angyal, aki most bocsátotta meg a bűneimet… Hát… az álcázás, az aztán jól sikerült neki. (Kuncog, s pár percig egy pontra meredve, enyhén dülöngélve áll. A homlokát ráncolja, majd hirtelen hangosan kifakad:) DE AZ ÉN BŰNÖMET SENKI SZAJHÁJA NEM VEHETI EL TŐLEM! ÉRTVE VAGYOK?! SENKI! Mert azok az én bűneim! ( Mellére ütve felkiált
